Be is vonzottam a tegnap emlegetett „vadidegenek beszólnak a facebookon” témát. Ma egy idióta amerikai magyarnak sikerült, aki jól láthatóan keresztül ment a csodálatos amerikanizálódáson és az agymosáson. Persze emiatt elfelejtette az általános iskolai tanulmányai közül az egyik igen fontosat – SZÖVEGÉRTÉS -. Nyilván én sem vagyok egy hibátlan ember, de általában mielőtt beugatok valakinek (már, amikor megengedem magamnak, hogy tajparaszt legyek) párszor átolvasom az adott kommentet, hogy biztosra menjek, ÉRTEM. Esetleg ezek után, ha még mindig aktuális a felháborodásom akkor felteszem a kis okos szemüvegem és jól megmondom a tutit. Na most a mai – ahogy elnéztem- 50 és 60 közötti frusztrált bácsinak ez nem sikerült. Elsőre nem igazán tudtam, hogy sajnáljam vagy küldjem el … oda. Végül is úgy döntöttem megmaradok a diplomatikus vonalnál és abszolút kulturáltan körbe írom, hogy sajnos éppen sík hülyének tünteti fel magát (ami nyilván nem az én problémám, de az övé annál inkább) és javaslom újra olvasni az adott szöveget majd megpróbálni értelmezni. Sajnos választ (MÉG) nem kaptam. Nyilván valami nagyon velős és frappáns (SE) válasz fog tőle születni. Szívem szerint minden ilyen embernél csak egy költői kérdést tennék fel: „Miért vagy hülye?!”. Aggasztónak találom az USA-ban élő magyar honfitársak nagy százalékának viselkedését és megnyilvánulásait. Annyira szeretnének beolvadni ebbe a társadalomba és maguk is amerikaivá válni, hogy észre sem veszik, ez sosem válik valóra. Mindig kívül állok lesznek, főleg az újonnan érkezők. A legtöbben kedvesek veled stb, de még is tartják a láthatatlan távolságot. Mert te idegen vagy. Ezt egy ördögi körnek érzem. Rengetegen tagadják ezt mert maguknak sem akarják bevallani. Még is az az igazság, hogy kevés az az amerikai, aki abszolút befogadó sőt érdeklődő. A férjem szerencsére ebbe a rétegbe tartozik. Őt érdeklik más emberek kultúrája vagy világnézete, személyisége stb. Én próbáltam közös pontokat találni az amerikaiakkal, de sajnos ez nem igazán jött össze. Valahogy nem sikerült, persze ettől még aláírom van, akinek megy, de még is ez nem elég ahhoz, hogy magyarból amerikai legyél. Vagy bármilyen más nemzetből, bevándorlóként kigyomláld a gyökereid és újakat növessz. Ez sajnos nem igy működik. Egy nagyon jó csoport tagja vagyok a facebookon (Hazatérők), nagyon szeretem. Ebben a csoportban megtaláltam azt a külföldön – vagy már otthon – élő közeget, akik ismerik az utamat vagy legalábbis egy részét és abszolút megértik miért választottam azt az utat, amit választottam. Jó ilyen emberekkel egy közösséget alkotni és hálát érzek irántuk amiért sokszor a nehéz és kritikus időszakban is biztatást és segítséget igyekeznek nyújtani online. Sajnos a mai helyzetben az ember rengeteg kritikát kap mindenhonnan főleg egy ilyen kényes témában. Ítélkezünk azelőtt, hogy végig jártuk volna a másik ember útját. Balga dolog ez, de talán kódolva van. Még is sokszor nagyon, nagyon dühit. Felteszem a kérdést a nagy semminek újra és újra: „Még is milyen jogon kérnek az emberek számon egymáson bármit is minden féle ismeretség és háttértudás nélkül? Hogy jön ehhez bárki?! Miért vagyok köteles ezt eltűrni?!”. Nem vagyok az, de ha egyszer baromi nehéz átnézni az inzultáláson stb. Aztán ezt azért jó szétboncolgatni. Általában az emberek ilyen módon vezetik le a frusztrációjukat, a világfájdalmat, csalódást, bánatot, kirekesztettséget és még lehetne hosszan – hosszan sorolni. Tehát minden perc, amit egy ilyen emberre szánunk egy veszteség. Az idő pedig… Hmm hadd éljek most egy Wass Albert idézettel (Elkötelezett Wass Albert rajongó vagyok egyébként…)

„Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj, mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy
ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két
mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz!
Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó
nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos,
lassú beszéddel.
- Idefigyelj, mondta. Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják
ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen
többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll,
mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk
is! Érted?
- Értem, hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted, csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy
megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam,
amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra
számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod,
vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét,
vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy
megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem
térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy
megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi
hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett,
és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat
adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek, akkor már ott vagyok öt
perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó
nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is.
Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet
késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli, mondta volt nagyapám -,
mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet
építeni. A többi szemét, amit elfú a szél...”

Számomra azt tanítja ez a történet, hogy az időnknél nincs értékesebb dolog. Az idő ad és az idő elvesz. Az idő nem forgatható vissza, nem nyerhető több és venni sem lehet. Megélni, kihasználni és jól eltölteni annál inkább. Tehát minden esetben mikor egy inzultáló online hősnek visszavágunk hagyjuk, hogy ellopja az időnket. Valljuk be ez nem túl jó dolog. Nahát milyen kicsapongó és kusza lett ez a bejegyzés, de nem baj ez legalább természetes nem pedig egy merev előre elgondolt erőltetett formaírás. Nem akarok populáris lenni, megmondó ember vagy valami guru. Ezek csak az én gondolataim és érzéseim. A tapasztalataim. Se több se kevesebb, de kérlek, ha olvastad gondolj rá majd vissza mikor éppen egy frappánsat írnál valakinek, aki az online térben provokál. NEM KELL RÁ PAZAROLNOD AZ IDŐDET! NE ENGED, HOGY ELVEGYE TŐLED MERT VISSZA MÁR NEM KAPOD! Mára ennyi. A gyerek tiszta hiszti, vacsoraidő, fürdés és alvás. Köszönöm, hogy ma is írhattam.

Szimi